Ma megint sokat vagyok egyedül, így akarva akaratlanul ismét a múltbéli hülyeségeim jöttek elő gondolataimba.Persze mi mást is csinálhatna az ember kutyasétáltatás közbe az erdőbe, ha nem az agyát járatja egyfolytában.Annyira belemerültem a gondolataimba, hogy szépen ránk sötétedett az erdőbe a Kírával-Ő a drága kis dalmatánk, vagyis a barátomé, de felcsaptam másodgazdinak mióta itt lakom-,így hát kicsit sietőre vettem a lépést,mert hát kissé illyesztő az erdő teljesen sötétben.

Nem tudom mi okozhatja, talán az új hely vagy az új kapcsolat, de sokszor eszembe jut a régi kapcsolatom.Nem a jó dolgok természetesen, hanem azok amelyekből sokkal de sokkal előbb észre kellett volna, hogy vegyem ennek semmi értelme.Tudom ez a folyamatos gondokozás csak ahhoz fog vezetni, hogy nagyon megfogom bánni az egész  két évet, pedig nem szabadna és nem is akarom.Sokat tanultam belőle és ezáltal nagyon sok mindent másképp látok.

Jól jönnek ezek a tapasztalatok az új kapcsolatban.Hozzáteszem, hogy ez a drága ember közel sem hasonlít az előzőre.Nem egy anyámasszonykatonája, sőt nagyon is önálló.Nem is értem hogy honnan van ennyi türelme hozzám,pedig néha tényleg elviselhetetlennek vagyok.

Aztán lehet én gondolom hülyén a helyzetet és az ő viselkedése a teljesen normális és nincs benne semmi csodálnivaló.Az is előfordulhat, hogy olyan rossz képet kaptam egy kapcsolatról eddig, hogy a normális embert normális kapcsolattal már már csodaszámba veszem.Nem tudom.A lényeg az , hogy jól érzem magam vele.Minden simán megy, pedig együtt lakunk a kezdetektől.úgy néz ki ez sem okoz nagyobb gondot.Legalább tanulgatom az asszonyka szerepet:).

https://www.youtube.com/watch?v=vo0DRMQW1Ls&feature=BFa&list=PLB2C72EB4E8A3FF33&lf=results_main

Ezt a zenét ajánlom mindenkinek, aki egy kicsit el szeretne merülni gondolataiba.

Gyáva voltam

A sok szóbeli bántalmazást követte, hogy egyszer-kétszer bizony nem csak szavakkal bántott.Persze én kis naiv hülye azt gondoltam, hogy őszintén bánja és ez csak egyszeri dolog volt, és mivel nagyon szeret nem fog előfordulni többször. A szívem boldog volt, mert szerettem, de az eszem azt mondta, hogy legyen ennek már vége.

Meg is bocsátottam neki egyszer,kétszer, háromszor...De nem tudtam szakítani.Nem is magam miatt, hanem tudtam, hogy ő elég gyenge jellem, tudtam nagyon megviselné a szakítás.Féltem tőle, hogy valami hülyeséget csinál.Többször elmondta a két év alatt, hogy én vagyok a mindene és nem tudja, hogy mit csinálna nélkülem.Ez miatt nagyon féltem megtenne a végső lépést.Barátaimtól kértem tanácsot, hogy vajon mit csinálhatok ilyenkor én.Mert gyáva voltam elé állni és megmondani, hogy vége és nem törődni azzal mi lesz vele utána.Kicsit féltem a magánytól is.Féltem, hogy sokáig egyedül leszek és még mindig bennem volt egy kicsit az is, hogy mi van ha én nem érdemlek jobbat csak őt , aki nem becsült, aki a földbe tiporta női mivoltomat.Elérte, hogy 21 évesen semmi önbizalma ne legyen és ne akarjak semmit elérni az életben, mert az nekem nem jár.Utólag szörnyen butának érzem magam, hogy nem vettem előbb észre azt, hogy ez hová is fog vezetni.

Már nem szerettem

Teltek a Napok, hetek és egyik nap azon kaptam magam, hogy most van itt az idő.Nem viccelek, mint derült égből a villámcsapás jött a felismerés, hogy szakítanom kell.Most vagyok fiatal most kell élnem.Nem szabad a legszebb éveimet egy olyan emberre pazarolni, aki ezt nem érdemli meg.Elé álltam és elmondtam neki, hogy elegem van.Minden sérelmemet rázúdítottam.Minden ami addig bántott elmondtam neki.Valóságos extázis fogott el.Éreztem, ahogy  legördül a nagy kő, ahogy végre az eszem ugyanazt érzi mint a szívem.Egyszerűen boldog voltam a tudattól, hogy végre megtettem.

Nem adta fel

Hetekig, talán hónapokig is keresett még.Bizonygatta, hogy ő más.Bizonygatta azt , hogy ő ha kap egy újabb esélyt nagyon boldoggá tudna tenni engem.De végre az agyam együtt működött a szívemmel.Nem éreztem semmit iránta, mintha csak elvágták volna.Egyetlen egy érzést váltott ki belőlem, ha megláttam, mégpedig végtelen szánalmat.Szántam , mert gyenge volt beismerni saját magának a hibáit, szántam mert gyenge volt mint ember, ezért is bántott engem annyiszor.Szántam, mert egyedül volt a világban mint a kisujjam.

Utólag nézve egy nagyon jó barátomnak volt igaza, aki azt mondta, hogy ettől a kapcsolattól annyi rosszat kaptam, mint más ember egy 20 éves házasság alatt se.Nagyon jó tanulópénz volt ez számomra.Persze, ha okosabb lettem volna, akkor nem várom meg míg teljesen beletapos a lelkembe örökre nyomott hagyva...De talán így kellett lenni , hogy jobban értékeljem azt amim most van.Mert hátha ha nem lett volna ő, akkor most nem becsülném azt aki mellettem van.Aki egy rossz szóval nem bántana meg.Aki igazán megérdemli azt, hogy szeressék....

Ha véget ér egy kapcsolat az általában, annak a fáj a legjobban akit elhagynak, de nem mindig van ez így.Velem kicsit másképp történt...

Ez a kapcsolat 2 évig tartott.Viharos szakításokkal és veszekedéssel tarkított.Mint minden , olyan lány aki először lesz igazán szerelmes azt gondolja, hogy majd az a fiú lesz élete párja.Vannak kivételek, de azok nagyon ritkák.Én is így gondoltam, bár valahogy már az elején éreztem, hogy valami nincs rendbe.Szinte együtt nőttünk fel.Egy lépcsőházba laktunk, ezért bonyolult volt elkezdeni a kapcsolatot, mert tudtuk ha ennek egyszer vége lesz akkor valamelyikünknek minden nap végig kell nézni ahogy a másik egy új emberrel kezd el találkozgatni, hogy újra szerelembe esik egy másik emberrel.Hát ennek ellenére elkezdtük.

Sokat vitakoztunk

Mind a ketten nagyon megszerettük a másikat.Nagyon erős ragaszkodás és szerelem lett belőle.A baráti kör is örült , hogy végre együtt vagyunk.már az elején adódtak problémák, de mivel szerelmes voltam nem akartam észrevenni, hogy ezek olyan mértékűek,amelyek szépen lassan megölnek egy kapcsolatot.Apró dolgokon is képesek voltunk vitatkozni naponta többször is akár.De mégis a másik mellett éreztük azt, "boldogok" vagyunk.

Önbizalmam a nullával volt egyenlő

Majd egy év elteltével sem változtak a vitáink száma, maximum csak a témája.Mint minden férfi ember azzal próbálta kimutatni szeretettét, hogy piszkálódott az alakommal, a kinézetemmel.Először vicces volt.Jókat nevettem rajta, de egy idő után nagyon zavaró volt többszöri kérésre sem hagyta abba.Naponta hallgattam, mennyire tökéletlen vagyok.Egy idő után elhittem.Ahogy a tükörbe néztem azonnal a hibáimat vettem észre.Teljesen negatív lettem magammal kapcsolatban.Önbizalmam a nullával volt egyenlő, de azt gondoltam, hogy semmi baj mert van egy ember aki ezzel a hibáimmal együtt szeret.Nem volt túl okosnak mondható ember, de azt tudta, hogy hogyan kell elérni azt az embereknél , hogy azt gondolja mást, jobbat úgysem kaphat.Elhittem én is és ez által nagyon sok mindent elviseltem és elnéztem neki.Azt hiszem erre lehet mondani:

"Szavakkal verve"

Ez egyben egy könyv címe is, amely hasonló témával foglakozik.Ajánlom figyelmetekbe.

Az alábbi linken rövid leírást találtok a könyvről.

http://www.antidepresszans.tenyek-tevhitek.hu/szavakkal-verve.htm

Igazából nem nagyon vagyok híve a sablonos bemutatkozásoknak, amiben felsorolják általában az emberek a hobbijukat a kedvenc ételeiket,színeiket stb... Talán azért is mert nekem nincs  hobbim.Persze én is is szeretek sok mindent csinálni, de még keresem azt a dolgot amit igazán tiszta szívből tudnék csinálni.Kórom ellenére sajnos sok rossz dolgot tapasztaltam.Emberek j9ttek az életembe, emberek távoztak.Ki így ki úgy.Elvesztettem sok értékes dolgot, de cserébe kaptam sok újat.Nálam hatványozottan él az az elmélet, hogy a sors egyszer elvesz, egyszer pedig ad.

Magamról csak annyit. hogy egy 21 éves lány vagyok.Sohase, soroltam magamat a velem egykorúak közé,hisz míg én már 16 éves kipróbálhattam az egyedül lakást, így nekem komolyabb problémáim merültek fel, mint pl. az osztálytársaimnak, akiknek legfőbb gondjuk a műkörmük letörése jelentette. Pár hónapja külföldön élek.Ez sok újdonságot hozott az életembe.új barátot új társat és azt, hogy jó messze  kerültek a barátaim tőlem, így hát itt írom ki magamból a magvas gondolatokat.Az olyan dolgaimat,ami akár a korombelieknek, akár másoknak talán hasznos lehet.

"Emlékszem, hogy egyik reggel hajnalban keltem, úgy éreztem, minden csupa lehetőség. Azt gondoltam, hát innen kezdődik a boldogság! Ez a kezdete! És persze mindig egyre több jön! Nem jöttem rá, hogy nem a kezdet volt. Maga volt a boldogság. Az volt A Pillanat. Épp akkor." Az órák c. film